Az életemben bekövetkező nagy változás – jelesül, hogy babát vártam – természetesen az Avant Coaching életét is gyökeresen felforgatta. A rengeteg befektetett energia, idő és – nem utolsó sorban pénz – szép lassan meghozta a gyümölcsét, elkezdtek gyűlni az ügyfelek és a megbízások. Amikor megtudtam, hogy hamarosan mást fogok végezni főállásban, már annyira betelt a naptáram, hogy amúgy is szükségem lett volna segítségre. Ekkor hozott össze a sors Giflo Ágival, aki éppen azon gondolkozott, hogy 15 év nyelvtanítás után újabb színt visz tanítási módszereibe és megismerkedik a nyelvi coachinggal.
Most több, mint egy év elteltével, beszélgettünk Ágival a kezdetekről és az azóta szerzett tapasztalatokról Megkérdeztem tőle, hogyan kezdett el érdeklődni a nyelvi coaching iránt.
- Talán mert gyerekkoromban nekem sem ment túl könnyen a tanulás, mindig is kerestem azokat a hatékony módszereket, amikkel segíthetem a diákjaimat a tudás megszerzésének néha bizony rögös útján úgy, hogy ne veszítsék el a lelkesedésüket, a motivációjukat, és ne adják fel még akkor sem, ha nehézségekkel kell szembenézniük. A nyelvi coaching gondolatával is így találkoztam először 2013-ban. Az akkori kollégáimmal közösen kezdtünk el gondolkodni, hogy milyen újításokat lehetne bevezetni a nyelvoktatásban, milyen extra szolgáltatást tudnánk mi nyújtani, amit nem nyújt sok másik konkurens nyelviskola. Az egyik kollégánk akkoriban éppen egy coaching képzésre járt, amiről sok jót mesélt. Innen jött a gondolat, hogy nem tudnánk-e összekötni a nyelvoktatást a coaching alapelveivel.
Elsőként egy coach tanfolyamot végzett el, de ott még nem talált tökéletes választ a kérdésre. Majd miután tovább kutatott, megtalálta az Efficient Language Coaching képzését, valamint engem, aki akkor már képzett ELC nyelvi coachként dolgoztam. Alaposan megörültünk egymásnak, hiszen Ági bíztatást keresett a tanfolyam elvégzéséhez, én pedig olyasvalakit, aki ugyanolyan módszerrel fogja tovább segíteni az ügyfeleim fejlődését, amivel én elkezdtem.
Az online tanfolyam Ági szerint is rendkívül gyakorlatias, minden egyes résztvevő kipróbálhat minden módszert és eszközt, mielőtt élesben használja azokat.
- Számomra a legérdekesebb az volt, – mondja Ági – hogy minden dolgot, amiről a tanfolyamon szó esett, ki tudtam próbálni az akkori diákjaimon, és nagyon izgalmas volt látni, hogy valóban jól működő technikákról beszélgetünk, hogy meghozták a megfelelő változást a diákokban.
Ági most már több, mint egy éve tapasztalja coach-ságának eredményeit, és szemlátomást nagyon elégedett. Így írja le, hogy miben különbözik tanári és coach tevékenysége:
- A lényeges különbség coach és tanári énem között az, hogy tanárként én irányítom a tanulási folyamatot. Kitalálom az óra menetét, tudom, hogy mik azok a mérföldkövek, amikre a diáknak szüksége van ahhoz, hogy megtanulja a nyelvet. Coachként azonban nem én irányitok hanem az ügyfél. Közösen találjuk ki azokat a területeket, amire szüksége van az adott célnyelven. Az Ő céljait és motivációját használjuk minden pillanatban.
Jobban nem is lehet leírni a nyelvi coaching lényegét. Ennek a hozzáállásnak lesz az eredménye a megnövekedett motiváció és autonomitás, amit nyelvtanárként oly nagyon szeretnénk elérni, valamint a célok nagyon hatékony elérése.
Talán egyszerűnek tűnik – igazából az is -, de természetesen itt is az elvek hogyanja dönti el, milyen eredménnyel zárul a coach-coachee kapcsolat. A tanár munkájához hasonlóan a coach élete sem könnyű, hiszen az ügyféllel való találkozásnak minden egyes pillanatában tökéletesen jelen kell lennie, figyelni a tanuló szavait és rezdüléseit, ezeket felhasználni a beszélgetésben, és hagyni, hogy valóban a tanuló irányítson. Talán az egyik legnehezebb dolog levetkőzni tanár-mivoltunkat és engedni, hogy az ügyfél valóban „tudjon”. Természetesen nem mindenkinek való ez a módszer, egyesek elutasítják a coaching elveit és inkább rábízzák magukat egy jó nyelvtanárra. Véleményem szerint azoknál működik a nyelvi coaching a legjobban, akik nyitottak új megközelítésekre, esetleg csalódtak a klasszikus tanár-diák viszonyban, illetve akik már eredményesen dolgoztak valamilyen más területen coach-csal.
A vállalkozó szelleműek közül Ági azokat emeli ki célközönségként, akiknek „konkrét célkitűzéseik vannak az idegen nyelv területén”, például prezentálni szeretnének vagy tárgyalási technikáikat fejleszteni. Nagyon hasznos lehet a coaching olyan nyelvvizsgázóknak is, akik már többször próbálkoztak, de valami miatt soha nem jött össze a vágyott eredmény. Emellett bármilyen gátlással, blokkal és önbizalomhiánnyal szívesen foglalkozunk, hiszen a nyelvi coaching eszközeivel ezeket jó eséllyel fel lehet oldani.
Coachként elért sikereivel kapcsolatban Ági kiemelt egyet:
- Az eddigi legjobb sikerélményemet egy kezdő ügyféllel éltem meg. Számára eleinte a mondatok szórendje is problémát okozott, azonban viszonylag rövid időn belül eljutott oda, hogy kettő percben önállóan be tudta mutatni önmagát, nyelvtanilag helyes, időnként komplex összetett mondatokkal. Nagy áttörés volt. Öröm volt látni, ahogy megélte a saját sikerélményét.
A coachingban is, mint minden más szakmában, fontos a folyamatos ön- és továbbképzés. Ági jelenleg arra törekszik, hogy minél több és többféle ügyféllel tapasztalatot szerezzen. A nyelvi coacholásra alkalmas emberek száma és célja pedig végtelen! További segítség, hogy az Efficient Language Coaching nemrégiben beindította a felsőfokú nyelvi coach tanfolyamát is, ami a gyakorlatot szerzett coachoknak kiváló fejlődési lehetőséget ad.
Ágival gyakran konzultálunk és mindkettőnket folyamatosan lenyűgöznek az eredmények és a módszer hatásai. Nagy öröm látni, hogy mit lehet kihozni olyan emberekből, akik évek óta halogatják a nyelvtanulást vagy bejártak már sok más utat – sikertelenül. A siker természetesen nem csak az ügyfelek életére van befolyással, hanem nekünk, coachoknak is rengeteg elégedettséget és energiát ad. Kívánjuk, hogy sok tanuló és tanár tapasztalja meg azt, amit mi és ügyfeleink kaptunk a coachingtól!